En tudtam, hogy ez egy nagyon baljos elojel! Amikor szeptember 11-re az van beirva a roster-ba, hogy KBL.
Kabul egyebkent egy kellemes kis jarat. Az utasokkal ugyan van egy fajta mod, ahogyan banni kell, de ha rajuk hangolodik az ember, megadja nekik a tiszteletet es megerti oket, akkor nagyon kellemesen telhet a jarat.
Alapjaban veve, mi stewyk annyira nem stresszelunk, mint a pilotak. Mi ugyanis nem latjuk elso sorbol a katonai felderitoket, meg egyebeket. Radarunk sincs, hogy honnan kik meg mig szedhetik le a repcsit, szoval boldog tudatlansagban dolgozunk. (A Stewy elfogadja a tenyt, hogy ha katasztrofanak kell tortennie, az igyis-ugyis megtortenik, teljesen folosleges ezen aggodni... A tenyeken nem fog valtoztatni. Csak dolgozz es ne gondolkozz...)
Az afgan utasok meg mar alapvetoen megszoktak a puskaport, bennuk mondhatni az orom mozgolodik, ahogy tavolodnak Afganisztantol, nem a nyugtalansag. Szoval aki altalaban a legjobban izzad ezalatt a par ora alatt, az a ket pilotank.
Am tegnapelott mi is leizzadtunk egy csoppet. Afganisztanba erve, meg leszallas elott ugyanis leallt a jobb hajtomu. Ez az alvo utasoknak nem tunt fel. Mi meg nem mondtuk. Teljesen folosleges is lett volna panikot kelteni, meg mi azert tudjuk hogy le lehet ugy is szallni, ha csak egy hajtomu mukodik... Gazos, de tulelheto. Igyhat hallgattunk. Es szepen ultunk, minden gondolatunkat a veszhelyzetekre, tulelesre, evakualasra es egyebkre terelgetve... es ereztuk hogy elkezd ereszkedni a gep. Es azt is ereztuk, ahogy a pilotak probaljak ujrainditani a lealltat. Masodszori probalkozasra sikerult. Leszalltunk. Ket hajtomuvel.
Fjuffff...
Hogy milyen maga Afganisztan...
Ime az orszag termeszeti kincsei. Kopar hegyek. Telen ho, nyaron jo. Kabul fele kozeledve pedig...:
Ez maga az afgan fovaros, ma. Egy varos, amely valaha europai szinvonalat meghaladva elt, nok miniszoknyaban dohanyoztak az utcan, volt tarsasagi elet, szorakozasi lehetoseg, termeszeti kincsek, buddhista monumentalis emlekmuvek, es ugy egyaltalan TERMESZET... Akkor es most...
Japan jobban jart az atombombaval, mint az afganok az ......mal. (Muvelodni vagyok kedveert Google:Khaled Hosseini)
Szoval megerkeztunk. Ez a paras resz. A biztonsagi intezkedesekrol a repulon sajnos... okhm... ne szolj szam, nem faj fejem... Lenyeg, hogy sokaig tart. Es nem kellemes. A repteren hogy mit latsz... katonai felderito helikoptereket. Nem Boeing-et, Airbust vagy Private Jet-et. Militaryt, dogivel.
Fenykepezni tilos. Kiveve persze engem. Mert ok meg nem lattak not. Meg szerintem olyan telefont se, amilyen nekem van. Legtobbjuk szerintem a sajat feleseget sem latta meg. Ram meg ugy neznek, hogy egyszercsak azt hallom a pilotatol: Huzzal vissza a repulobe de nagyon gyorsan! Igenis! Visszakuszok. Jonnek a securityk. Kutyakkal. Amit nem ertek az az, hogy miert kutatnak at minket drogokra, amikor ok a vilag legnagyobb herointermesztoi. Tehat a veszely maga az, hogy OK kuldik KIFELE az arut. Nem MI-Befele.
Mire az utasok felernek a gepre, eltelik jo masfel ora (megszokott rutinos 20 perc helyett). Borzasztoan sajnalom az afganokat. Ha van izzig-verig tisztesseges nep a bolygon, az az afgan. Mindig is azt gondoltam es gondolom, hogy egy nep olyan, amilyenne a termeszet formalta. Nem veletlen raktam fel a kopar hegyes kepet. Az maga az afgan lelek. Puritan, kopar, de olyan nagy es eros, hogy semmi meg nem tori. Sokan felnek toluk. Kemeny a tekintetuk es a beszedmodoruk, de ha a dolgok moge nezel, valami paratlanul tisztesseges nepet latsz. (Egyebkent a taliboktol kell felni, nem az afganoktol.) A titok az, hogy vedd a batorsagot es alld a kemeny tekintetet, egy ido utan el fog mosolyogni. Igy lehet egy afgannal felvenni a kesztyut. Megmutatni hogy te is kemeny vagy, mint egy koszikla.
Szoloszezon van. Ezt onnan latjuk, hogy az utasok fele kartondobozba csomagolt szolot hoz magaval. Szaud Arabiai jaratokon Gucci es Luis Vuitton taskak. Itt kartondobozok, es igazi joizu szolo. Merthogy megkinaltak. Az az igazi szolo, ami a peregi kiskertben termett meg 20 evvel ezelott, messzeringo gyerekkorom vilagaban... Talan miota kint elek, nem is ettem ilyen joizu igazi gyumolcsot, mint ez a szolofurt. Koszonom, afgan utas! Zavarban van, mert nem szokott hozza a fehernep kozvetlensegehez. Megertem, nem az o hibaja. Tiszteletet mutatok, kezet nyujtok, koszonom szepen.
Vegre indulhatunk visszafele. Mindenki ul es var. Hajtomuvek beinditva, nezunk ki az ablakon, mindenki homlokara irva, hogy : menjunk mar innen. Es nem megyunk. Nezek a kollegara, valami nem stimmel. Mar leszallt ket gep a futopalyan. Mi meg meg csak allunk, fel oraja, egyhelyben. Valami nem stimmel... Es akkor katttttt - minden leallt. Futomuvek, elektromossag, fenyek. Bassszuskulcs!!!!!
Kollega mellettem tapasztaltabb. Ranezek es latom amit nem akarok. Nem mondok semmit, varjuk ki, mi lesz.
Kapitanyunk, hosunk, ekkor varatlan tettre vetemedett. 100%-ra kapcsolt mindent es teljes erobol lott fel minket, akarcsak egy urraketat. Ez az akcio egyebkent nem ajanlatos olyan teruleten, ahol egy rossz lepesre leszednek akarmilyen gepet. De megcsinaltuk. Szinte derekszogben hagytuk magunk mogott Afganisztant, es a rutin meg a hajtomuvek hangja azt sugallta szamunkra, hogy a pilotaknak sincs az az Isten, hogy akar egy perccel tovabb is itt ragadjunk.
(Megj.: A fent lathato kepek termeszetesen nem az en telefonommal keszultek, mivel az a szabalyzatnak megfeleloen ki van kapcsolva munkaido alatt.)
